Sokan tapasztalják az idő előrehaladtával, hogy nehezebben emlékeznek nevekre, elfelejtenek kisebb dolgokat, vagy hosszabb időbe telik visszaidézni egy-egy emléket. Ez sokakat aggodalommal tölthet el, azonban az esetek többségében egy átmeneti és kezelhető okozati tényező áll a háttérben.
Ellenben, ha a memóriazavarok egyre súlyosabbá válnak és más viselkedést és gondolkodást érintő tünetekkel együtt jelennek meg, amelyek a mindennapi életvitelt is befolyásolják, akkor érdemes utánajárni, hogy emlékezeti zavar vagy demencia áll-e a háttérben.
A memóriazavar általában kevésbé súlyos, időszakos, visszafordítható, jelenség, amelyet fáradtság, stressz, szorongás, depresszió vagy akár vitaminhiány is okozhat. Ilyenkor előfordulhat, hogy elfelejtünk egy találkozót, nehezen idézünk fel egy nevet, vagy elfelejtjük, hová tettük a kulcsainkat. Ezek a problémák azonban nem akadályozzák a mindennapi tevékenységeket, és a memória legtöbbször rövid időn belül vagy a kiváltó tényező (pl. stressz) múlásával visszatér.
Ezen felül emlékezetzavar jelentkezhet organikus okokból is, mint például egy fejsérülés, agyműtét, megromlott egészségi állapot vagy krónikus alkoholfogyasztás következtében. Ilyen esetekben a személyiség és a gondolkodás nem érintett, az emlékezeti nehézségeken kívül a személy nem észlel más problémát, és a megfelelő kezeléssel és életmódbeli változtatásokkal javulhatnak a tünetek.
A demencia egy súlyosabb neurodegeneratív betegség, amely nemcsak az emlékezetet, hanem számos más kognitív funkciót is érint, például a nyelvhasználatot, a problémamegoldást, a térbeli tájékozódást, valamint a viselkedést is. Ezzel szemben az emlékezeti zavarok lehetnek átmenetiek vagy részlegesek, és nem minden esetben jelentik egy súlyosabb betegség kezdetét.
A demencia egy olyan tünetegyüttes, amelynek számos kialakulási oka, így számos különböző típusa is létezik: ilyen például az Alzheimer-kór vagy az agyi érellátás zavara miatt kialakuló vaszkuláris demencia. A betegség progresszív, vagyis idővel visszafordíthatatlanul romlik, és a legsúlyosabb esetekben az önálló életvitelt is ellehetetleníti.
| Memóriazavar | Demencia | |
|---|---|---|
| Okok | Fáradtság, stressz, vitaminhiány, agysérülés, gyógyszerek mellékhatásai | Neurodegeneratív betegség, azaz elváltozások az agyban |
| Hatás a mindennapokra | Átmeneti nehézségek, de az önállóság megtartható | Egyre nehezebb önellátás |
| Emlékezetvesztés típusa | Rövid távú memóriazavar, de nem progresszív | Fokozatosan romló memória, először rövid távú, majd hosszú távú emlékek és az időérzék is elveszik |
| Tünetek javulása | Lehetséges, ha az okozati tényezők megszűnnek vagy kezelés alá kerülnek | Fokozatosan, visszafordíthatatlanul romlik, azonban időnként tapasztalható átmeneti javulás |
| Egyéb tünetek | Koncentrációs zavar, fáradtság, ingerlékenység, alvászavarok | Tájékozódási nehézségek, személyiségváltozás, beszédzavar |
Ha a memóriazavarok gyakran előfordulnak, és a feledékenységhez zavartság, személyiségváltozás vagy kommunikációs nehézségek is társulnak, érdemes szakemberhez fordulni. Az időben felismert demencia esetén bizonyos kezelések segíthetnek lassítani a folyamatot, míg a memóriazavarok esetén az életmódbeli változtatások (pl. pihenés, stresszkezelés, vitaminpótlás) gyakran elegendőek.
Bár a demencia legtöbbször lassan és fokozatosan fejlődik ki, a korai tünetek felismerése kulcsfontosságú a betegség előrehaladásának lassításában. A demenciaszűrés célja, hogy időben azonosítsa a problémát, lehetőséget adjon a beavatkozásra, és javítsa az érintettek életminőségét.
A demencia korai jelei sokszor nehezen felismerhetők, mert gyakran az öregedés „természetes” velejárójaként értelmezik őket.
A memóriazavarok az öregedés vagy egy átmeneti nehezebb időszak természetes velejárói lehetnek, míg a demencia egy súlyos, progresszív betegség. A kettő közötti különbség felismerése kulcsfontosságú, hogy megfelelő időben lehessen lépéseket tenni a kognitív egészség megőrzése érdekében. Ha bizonytalanok vagyunk a tünetekkel kapcsolatban, mindig érdemes orvoshoz fordulni.
A demencia szűrésének menetéről és az aktuális árakról és kedvezményekről itt tud tájékozódni: Demenciaszűrés oldal
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Donec dignissim lobortis massa, sit amet vestibulum odio gravida non. Aliquam laoreet justo vel mauris ultricies, in accumsan eros gravida. Integer tortor lacus, venenatis vehicula interdum bibendum, laoreet eu tortor. Integer vel gravida metus. Fusce diam nunc, rutrum vel blandit nec, sagittis id risus. Nullam condimentum nisi lacus, non mattis lacus maximus quis. In sit amet elementum eros. In euismod tortor vitae risus fringilla egestas. Aenean condimentum nibh purus, non convallis felis eleifend nec.
Áraink függenek a szakembertől és a területtől, amikről részletesen itt tájékozódhat: Áraink
Amennyiben még nem tudja, hogy melyik szolgáltatásunkat vegye igénybe, akkor javasoljuk, hogy jelentkezzen be az általános orientációs konzultációra, amit személyesen, telefonon és online is igénybe vehet:
A probléma beazonosítása.
Hazánkban egyértelműen hiánypótló jelentősége van korunk legnagyobb társadalmi-gazdasági kihívásait jelentő rendellenességekhez (például demencia, fejlődési –és szerzett neurokognitív zavarok, hangulati zavarok: depresszió, szorongás) kapcsolódó neuropszichológiai diagnosztikai eljárások és egyénre szabott intervenciós lehetőségek elérhetőségének.

Cerebrum alapító, neuropszichológiai szakpszichológus
Dr. Harmath-Tánczos Tímea vagyok, klinikai szakneuropszichológus, a neveléstudományok doktora (PhD) és kognitív viselkedésterapeuta.
Többéves gyakorlati, kutatói tapasztalattal és szakértelemmel várom azokat, akik neuropszichológiai diagnosztikai vagy terápiás célból keresnek segítséget.

Neuropszichológiai szakpszichológus
Neuropszichológusként tevékenységem jelentős részét képezi a gyermekkori neurodevelopmentális zavarok (autizmus spektrumzavar, aktivitás- és figyelemzavar, tic zavar, Tourette-szindróma stb.) azonosítása, a gyermekek képességprofiljának, erőforrásainak és fejlesztendő területeinek feltérképezése, valamint a gyermekkori szerzett agyi károsodások (pl. balesetből, fertőzésből, daganatos megbetegedésből, stb. adódóan) esetén a neuropszichológiai profil feltérképezése, a kognitív rehabilitáció megtervezése, támogatása.

Gyermek- és ifjúságpszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos
Dr. Cseri Csilla vagyok, gyermek- és ifjúságpszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos.
Gyermek- és serdülőkori pszichiátriai zavarok diagnosztikus kérdéseivel kapcsolatosan, illetve közös pszichoterápiás munkára (kognitív viselkedésterápiás szemléletben) várom a családok jelentkezését.

Pszichiáter
Pszichiátriai kórképekkel kapcsolatos szakmai konzultáció és terápiás tanácsadás. Szakmai profiljába elsődlegesen a hangulati- és szorongásos zavarok, a szellemi hanyatlással járó kórállapotok továbbá a felnőttkori ADHD diagnosztikája és gyógyszeres kezelése kiemelendő.

Gyógypedagógus, az egészségtudományok doktora (PhD)
Több, mint két évtizede dolgozom egyetemi kutatóként és oktatóként, ill. különleges fejlődésű gyermekekkel, felnőttekkel és családjaikkal.
Lenyűgöz az emberi sokszínűség, ezért is tartom magam szerencsésnek, hogy naponta dolgozhatok együtt autista személyekkel és környezetükkel.

Logopédus
15 éve foglalkozom a neurológiai kórképek következében kialakuló kognitív-nyelvi, beszéd/hangképzési- és nyelészavarok diagnosztikájával, rehabilitációjával, továbbá szakterületeim közé tartozik a nem neurológiai okból eredő artikulációs zavarok, hangképzési zavarok, valamint az olvasás, írás, számolás képességeit érintő nehézségek ellátása is.

Neurológus szakorvos
Központunkban klinikai neurológus szakorvosként nyújtok komplex ellátást. Migrén, fejfájás, ideg-, és izombántalmak, neuropathias fájdalom, gyulladásos és neurodegeneratív betegségek, epilepsia, illetve stroke-ellátás és prevenció területeken. Az ellátás magában foglalja mind a diagnosztikát, kezelési terv felállítását, a terápia nyomon követését és a beteg gondozását.

Felnőtt klinikai szakpszichológus
Felnőtt klinikai szakpszichológusként igyekszem a következő kérdésekben segíteni a pácienseket:
• Diagnózis felállítása és terápia
• Konzultáció
• Pszichológiai tesztelés/pszichodiagnosztika

Gyermek és ifjúságpszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos
Szakmai munkám során a gyermek- és ifjúságpszichiátriai betegségek széles spektrumával foglalkozom, különös figyelmet fordítva a diagnosztikai és terápiás megközelítések személyre szabott alkalmazására. Munkám során kiemelt szerepet kap a családok támogatása, a pszichoterápiás módszerek integrálása és a legújabb tudományos eredmények alkalmazása a mindennapi gyakorlatban.
Célom, hogy a gyermekek és fiatalok számára biztosítsam a megfelelő pszichiátriai ellátást és terápiát, elősegítve ezzel fejlődésüket és jólétüket.

Klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Klinikai szakpszichológusként elsősorban a különböző pszichés problémák felismerését, diagnosztizálását, majd terápiás javaslatok kidolgozását illetve azok megvalósításának elősegítését tűztem ki célomul.
Célom a hozzám érkező gyermekek és családjaik segítése a klinikai pszichológia eszköztárával.

Gyógypedagógus, logopédus
Húsz éve támogatom a tanulási és nyelvi zavarban érintett gyermekek és fiatalok fejlődését egyéni szükségleteikre szabott fejlesztéssel és tanácsadással.
Munkámban kiemelten fontos számomra, hogy a gyermekek és fiatalok fejlődését ne csak egyetlen területre fókuszálva vizsgáljam (pl. beszéd vagy tanulási teljesítmény), hanem a teljes személyiség és környezet figyelembevételével.

Klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus, integratív gyermekterapeuta
Feladatomnak tartom, hogy szakmai tudásom, személyiségem, tapasztalataim felhasználásával biztonságot nyújtó terápiás térben elősegítsem a hozzám forduló gyermekek, serdülők és felnőttek saját optimális fejlődési útjának megtalálását, belső erőforrásaik mozgósítását, önismereti munkáját.

Pszichológus; kognitív- és neuropszichológia specializáció, PhD hallgató
Mesterdiplomám megszerzését követően folytatólagosan aktív részt vállalok az SZTE Klinikai Neuropszichológia Kutatócsoport munkájában (epilepszia), emellett PhD tanulmányaimat is megkezdtem 2024-ben az SZTE SZAOK Neurológiai Klinikán (agyi érkatasztrófák).

Pszichológus; kognitív- és neuropszichológia specializáció, PhD hallgató
Barna Emese Tímea vagyok, az SZTE SZAOK Neurológiai Klinika PhD hallgatója. A Doktori képzés keretei között az agyi érkatasztrófákat, azon belül is a stroke betegek kognitív képességeit, hangulatát, illetve a demencia jelenlétét vizsgálom.
Tudományos érdeklődésem a neuropszichológia számos területére irányul, de főként a demencia, az idegrendszer működése és az életminőség javításának irányába.
Figyelem! A bejegyzéssel kapcsolatos megállapítások, eredmények vagy árak változhattak annak megírása óta.